Újra rangsorolták a magyar egyetemeket

A StudyPortals nemzetközi rangsora mellett, amely a külföldi hallgatók elégedettségén alapul, elkészült a HVG 2015-ös felsőoktatási listája is.

A StudyPortals listájához 73 ezer külföldi vendégtanuló értékeléseit vetették össze, az intézményekre a hallgatók legfeljebb 10 pontot adhattak. „Kiemelkedő”, azaz 9,5-ös átlageredmény feletti eredményt ért el a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem; „kiváló”, azaz 9 pont felettit az IBS, és „nagyon jó”, azaz 8 pontnál magasabbat az ELTE.

A kizárólag hallgatói elégedettségen alapuló felmérés eredményében nemcsak az oktatás minősége, hanem a fogadó város és annak kulturális élete, a közösségi élet, az egyetemi szolgáltatások, a szakmai fejlődési lehetőségek, a környezet és a költségek is szerepet játszottak. A felmérésből kiderült, hogy a külföldre látogató diákok számára pozitív élményként marad meg az így eltöltött szemeszter, hiszen tízből kilencen ajánlanák másoknak is az utazást.

A HVG idei rangsorának elkészítésekor figyelembe vették a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát, a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy – tudományos fokozattal rendelkező – oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.

Ezek alapján a lista első helyét a Semmelweis Egyetem szerezte meg, az eddig listavezető ELTE a második helyre csúszott. Harmadik a Szegedi Tudományegyetem, őt követi a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Debreceni Egyetem.

A hallgatói rangsorban nem történtek nagy változások, a vezető egyetemek előnye tovább erősödött – csaknem ezerrel többen szerettek volna bejutni az ELTE-re és a BCE-re, mint korábban, de a BME-n, az SZTE-n és az SE-n is 500-800 fős növekedés volt.

Az oktatói rangsorban azonban kiugróan javult a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem helyezése. Az SE-ÁOK-on 148 fővel nőtt egyik évről a másikra a minősített oktatók száma, ami leginkább ugyan átszervezés eredménye, mégis a lista elejére repítette a kart és az egyetemet is, így vehette át az intézmény az ELTE-től az első helyezést. Ugyanakkor idén is az ELTE-re jelentkeztek a legtöbben, és továbbra is itt tanít a legtöbb – tudományos fokozattal rendelkező – oktató.

Forrás: Edupress, Eduline

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]