Megérkezett az idei középiskolai rangsor

A HVG idén is kiadja a Diploma újságához hasonló Középiskola című kiadványát, melyben megtalálhatjuk a 2015-ös év száz legjobb középiskolájának és gimnáziumának a rangsorát.

Ebben az évben is az első helyet a Fazekas Mihály Gimnázium szerezte meg. A helyezés három, a szövegértést és matematikai képességeket vizsgáló kompetenciamérés alapján lett meghatározva. A második helyezett a budapesti Eötvös József Gimnázium lett, eközben a harmadik helyen holtverseny alakult ki a budapesti Veres Péter Gimnázium, a Szent István Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium között. A top 10-es listára egy vidéki gimnázium került fel, a veszprémi Lovassy László Gimnázium, viszont a következő tíz helyezett közül nyolc vidéki középiskola szerepel a listán.

A rangsoroláshoz a diákok 2013-as tanulmányi és felvételi eredményeit, versenyeken elért helyezéseket és egyéb adatokat használtak fel. Az összesített rangsor, az országos kompetenciamérés matematikából és szövegértésből elért eredmények, a tavalyi május-június érettségi időszakban a négy kötelező tárgyból elért eredmények, valamint a felsőoktatásban tanulók által leginkább kedvelt karokra bejutott diákok száma alapján készített részrangsor felhasználásával jött létre.

A kiadványban még megtalálható az összesített rangsor mellett a szakközépiskolák, az egyházi, az alapítványi, két tanítási nyelvű, köznevelési típusú sportiskolák és a gyakorlóiskolák rangsora. Ráadásul még a diákolimpiai eredmények, illetve a biológia, fizika, kémia és informatika OKTV-n szerzett helyezés alapján összeállított intézményi lista is benne van a kiadványban.

Nem minden felvételi és tanulmányi adatból lehet megtudni az adott középiskola színvonalát, ezért a HVG idén is ismerteti az első száz iskola szolgáltatásait, tanulmányi, sport és egyéb sikereit, amivel megkönnyíti a felvételizők dolgát.

Forrás: Eduline

Kép: wisegeek.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]