Jelentkezz kollégiumba!

Az ELTE összesen 12 kollégiumot biztosít hallgatóinak, ezen belül öt szakkollégium, míg a további hét kollégium szociális alapon áll az ELTE-s polgárok rendelkezésére. Az ELTE Egyetemi Kollégium 2014/2015-ös tanévre vonatkozó felvételi eljárása jövő héten kezdődik.

A kollégiumi felvételi kérelmeket 2014. július 30-án (szerda) 8 órától augusztus 9-én (szombat) 18 óráig adhatjátok le. A jelentkezésre tehát másfél hét áll rendelkezésetekre, így érdemes az ehhez szükséges iratokat – így például az önkormányzati igazolást az egy háztartásban élőkről, szülők kereseti igazolását, tanuló testvér hallgatói jogviszony igazolását – mielőbb beszerezni és bedigitalizálni, mivel a jelentkezés elektronikus úton, a Neptun Tanulmányi rendszeren keresztül történik.

A jelentkezés során egy űrlapot kell kitölteni, melyben nyilatkoztok szociális helyzetetekről, tanulmányi és sporteredményeitekről, illetve családtagjaitok státuszáról, keresetéről. A kitöltött mezők mellett megjelenik egy csatolmány gomb, mellyel a beírt adatokhoz kell igazolást feltölteni. A kért dokumentumok típusáról a www.kolhok.elte.hu-n található kitöltési útmutatóból informálódhattok. Ha mégis hiányosan adjátok le a jelentkezést, esetleg valamely adat szorul javításra, korrigálni a hiánypótlási időszakban, augusztus 11-én 8 órától augusztus 14-én éjfélig tudtok.

A felvételiről és a szükséges dokumentumokról további részleteket a felvételi ügyrendben olvashattok (a www.kolhok.elte.hu -> Dokumentumok fül -> Felvételi mappa), míg a felvételi kérelmeket a Neptun Ügyintézés fül alatt található Kollégiumi jelentkezés menüpontjában adhatjátok le. Amennyiben kérdésetek merül fel a rendszer működésével kapcsolatban, a jelentkezes (kukac) kolhok.elte.hu címen érdeklődhettek.

A kérelmek elbírálása az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzata (KolHÖK) által meghatározott ügyrend alapján történik, melynek eredményéről a tanulmányi rendszeren keresztül értesültök majd.

Akkor se keseredjetek el, ha elsőre nem sikerül a kollégiumi felvételi: esetleges elutasító döntés ellen fellebbezhettek a Hallgatói Jogorvoslati Bizottsághoz, melynek menetéről – amennyiben szükséges – a Kollégiumi Felvételi Bizottság ad részletes tájékoztatást. Figyelembe kell venni azonban, hogy a fellebbezési eljárás hosszadalmas folyamat, így érdemes lehet az elutasításról való értesülést követően várólistára jelentkezni, mivel gyakran szabadul fel hely a kollégiumokban tanév közben is, de akár az is előfordulhat, hogy a felvételt nyert hallgatók közül nem iratkozik be mindenki, és az így megmaradt helyeket a várólistára jelentkezettek köréből töltik fel.

A jelentkezés során bármennyi kollégiumot megjelölhettek a prioritás sorrendjében, ennek persze csak akkor van jelentősége, ha ismeritek a felsorolt intézményeket. Épp ezért, mi körbejártuk az ELTE-s kollégiumokat, hogy friss és hasznos információkkal tudjunk szolgálni, így alábbi cikkeinkben tájékozódhattok a kolik elhelyezkedéséről, megközelíthetőségéről, felszereltségéről, közösségi életéről és minden másról, amire még szükségetek lehet! 😉

[keretes]

Fontos kiegészítő információ, hogy a különböző kollégiumok eltérő díjszabással működnek, melynek részleteit az alábbi táblázatban láthatjátok:

[keretes]

ADK

12 320 Ft

DUK

10 320 Ft

KUK

10 320 Ft

KCSSK

15 320 Ft

NFK

12 320 Ft

NUK

9 320 Ft

VUK

9 320 Ft

Szakkollégium

12 320 Ft

[/keretes]

Ha egyetemi éveitek alatt többet szeretnétek kihozni tanulmányaitokból, érdemes szakkollégiumba jelentkeznetek. Az ELTE-s szakkollégiumok a tehetséggondozás nagy hagyománnyal rendelkező intézményei, melyek a képzésen felül elvégzendő ismereteken, órákon, kurzusokon túl lehetőséget nyújtanak konferenciák, tudományos eszmecserék és beszélgetések rendezésére.

A szakkollégiumi felvételi rendszer azonban eltérő a fent írtaktól: szakkoliba jelentkezni több lehetőség is van az év különböző időpontjaiban, melynek részleteiről az éppen felvételt hirdető intézmény tájékoztat majd. (Az Eötvös Collegium felvételijéről ITT olvashattok!)

Addig is, cikkeinkben megismerkedhettek az ELTE szakkollégiumaival:

[keretes]

 

Kép: ksr.wpengine.netdna-cdn.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]