Palkovics László az EHÖK vezetőképző táborban

Az új felsőoktatási államtitkár Mezey Barna rektor úrral közösen vett részt az EHÖK vezetőképző keretein belül szervezett „Merre tart a magyar felsőoktatás?” című fórumon.

Múlt héten Veszprémben került megrendezésre az ELTE HÖK vezetőképző tábora, ahol „Merre tart a magyar felsőoktatás?” címmel tartottak fórumbeszélgetést. A Dr. Fábri György kommunikációs és közkapcsolati ügyekért felelős rektorhelyettes által moderált eseményen Dr. Mezey Barna rektor úr és Dr. Kőmíves Péter, a HÖOK felügyelő bizottságának elnöke mellett a felsőoktatási államtitkár, Palkovics László is részt vett, mely egyben az új államtitkár első nyilvános szereplése volt.

Palkovics László a beszélgetés során kitért arra, hogy a Magyar Rektori Konferencia közreműködésével új szempontrendszert dolgoznak ki a kancellári pályázatok értékelésére, mely magas színvonalat követel majd. Az államtitkár és a rektor úr szerint a felsőoktatásban jelentkező problémák megoldása egy közösen kialakított hosszútávú stratégia lehet. Továbbá abban is egyetértettek, hogy az ország vezető egyetemeként az ELTE a felsőoktatási kormányzat fontos partnere, így e stratégia kidolgozásában is kiemelt szerepet kap.

Forrás: elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]