Nyilvánosak a közéleti ösztöndíjak

“Az országban elsőként az ELTE szenátusa egyhangúlag megszavazta a közéleti ösztöndíjak nyilvánosságát!” – osztotta meg a hírt hétfő délután az EHÖK a Facebook oldalán. Nincs több titkolózás, az adatok bárki számára elérhetőek lesznek.

Az elmúlt pár évben több alkalommal is hangos volt a sajtó adatkikéréssel kapcsolatos ügyektől. A legismertebb talán a joghallgató ügye, aki pert indított a jogi kar ellen 2012-ben: hiába kérte ki ugyanis a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek kifizetéseire vonatkozó adatokat, a személyes adatok védelmére hivatkozva az Egyetem elutasította a kérelmet. A hallgató végül másodfokon is pert nyert az ELTE-vel szemben, ami bizonyítja: jogunk van tudni, mennyi ösztöndíjat, kvázi fizetést kapnak a HÖK-ösök.

Ezért is remek hír, hogy elfogadta a Szenátus az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat előterjesztését a közéleti ösztöndíjak nyilvánosságával kapcsolatban. Ezzel a lépéssel nem csak a közéleti, hanem az egyetemi és kari kiemelkedő hallgatói teljesítményért járó egyszeri ösztöndíjak is nyilvánossá válnak. Nem csak az ösztöndíjak összege, hanem a kifizetések célja is nyilvánosságra hozható. A módosítás július 1-jével lépett érvénybe, és a folyamatban lévő ügyekre is érvényes. Mivel a hallgatói önkormányzatok tagjainak munkáját közéleti ösztöndíjjal honorálják, az ő fizetéseik is nyilvánosan elérhetők lesznek.

Innentől kezdve tehát nem lehet a személyes adatok védelmére hivatkozni és nem kiadni az adatokat. Aki valamelyik ösztöndíjra pályázik, a pályázat benyújtásával tudomásul veszi, hogy az adatai nyilvánosságra hozhatók. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez konkrétan hogyan fog megvalósulni, de az tény, hogy hatalmas jelentősége van a módosításnak. Úgy tűnik, végre tényleg kezd megvalósulni a transzparencia az ELTE-n.

Tavaly szeptemberben az új EHÖK elnök, Zaránd Péter programjában fontos szerepet kapott a transzparencia, most kiderült, nem a levegőbe beszélt és nem puszta „választási ígéretről” volt szó. Rónay Zoltán, egyetemünk főtitkára idén áprilisban beszélt arról egy interjúban, hogy változni fog az egyetemi szabályzat: lehetővé fogják tenni, hogy bizonyos ösztöndíjak a nyilvánosság körébe essenek. Most pedig elfogadták a módosítást, ami egyedülálló az egész országban: nincs még egy egyetem, ahol bárki számára elérhetőek lennének az ösztöndíjakkal kapcsolatos adatok. A példa követendő, reméljük, minél hamarabb kiterjeszti az átláthatóságot az ösztöndíjakra a többi egyetem és hallgatói önkormányzat is.

kép: ELTE Hallgatói Önkormányzat Facebook oldala

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]