Sohasem késő váltani

Hetvenöt évesen sem. A legfrissebb, 2014-es felvételi statisztikákból többek közt kiderült az is, hogy a felvételizők között akadt egy 1939-ben született jelentkező is. Az éves rekordon túl filozófiai kérdéseket is felvet ez az adat…

Megdöbbenhetünk, nevethetünk, szomorkodhatunk e tényen, de talán érdemesebb egy kicsit belegondolni abba is, hogy mi, fiatal hallgatók milyen irányba haladunk. Jó-e ez az irány, illetve ha nem, akkor fogunk-e valaha is változtatni rajta?

Sokan hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a gimnazistaként kitöltött jelentkezési lapok nagyjából el is döntik, hogy milyen vágányokon siklik majd tovább a karrierünk. Rengeteg dolgot befolyásol persze az a néhány tollvonás, de semmiképp sem mindent. Ha valami nem megy, vagy nem tetszik, azt nem kell erőltetni. Fiatalon, energiával és szabadidővel telve kötelességünk megkeresni azt, amiben a legjobbak vagyunk, és a helyet ahol a leginkább szeretnénk majd dolgozni. Egy rossz munkahely csak arra jó, hogy később legyen miből fizetni stressz okozta betegségeink orvosi kezeléseit… Hetvenöt évesen valószínűleg nem a karrierépítés lehetett a fő szempont (bár kizárni ezt sem lehet), az önfejlesztés vagy éppen csak a változás igénye annál valószínűbb.

Ha az ember harminc, ötven vagy hatvan évesen döbben rá, hogy a pénzügy helyett sokkal inkább csillagászat érdekli, akkor jelentkezzen csillagásznak. Volt már példa rá, hogy valaki sok év építészmérnöki munka után hagyta ott állását és lett elismert pszichológus. Egy remek sportember, Mohammed Ali mondta egyszer: „Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.” Nyilvánvaló, hogy az idősebbeknek már korlátozottabbak a lehetőségeik, illetve egy bizonyos életkor felett már nehéz vagy nem is szükséges új utat kezdeni. A szellemi frissesség birtokában viszont, ha az egyéb körülmények engedik, új ismeretekre bármikor szert lehet és kell is tenni. Ahogyan a fiataloknak kötelessége a nekik való életút megkeresése, úgy az idősebbeknek is kötelessége, hogy szellemileg aktívak, a változások felé nyitottak, érdeklődőek maradjanak. Panaszkodó, mindenről lemondó, befásult, önmagát már haszontalannak bélyegző, idős emberből sokat látni. Jobb és szebb példa volna olyan időseket látni, akik nem külső nyomásra, bármiféle kötelezettség miatt, hanem pusztán kíváncsiságból és önmaguk önkéntes fejlesztésének igényéből adódóan kezdenének bele új dolgokba, akár hetvenöt évesen is.

Ezúton kívánunk sikeres felvételt 2014 legidősebb felvételizőjének!

Kép: http://www.thetelegraphandargus.co.uk/ –  Bill Hart 88 évesen, másodévesként a Leeds Trinity University-n