Alulteljesít a Diákhitel 2.0

Az eddigiek alapján inkább a drágább, évi 8 százalékos kamatú Diákhitelt vesszük igénybe.

Bár a beharangozók azt sugallták, hogy a Diákhitel 2, a kedvezőbb konstrukció miatt több hallgatóhoz juthat majd el, mint elődje, a tények egyelőre mégsem ezt mutatják. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Hírlapnak adott interjújában elárulta, hogy ebben a tanévben a hallgatók közül csupán 4950-en vették igénybe az új hitellehetőséget, szemben a régebbivel, ami 7100 új ügyfelet szerzett a vállalatnak.

A két hitel fő különbsége, hogy míg a 2.0 keretében csupán 2 százalék kamatot kell fizetni –köszönhetően az állami kamattámogatásnak –, elődje évi 8 százalékot „követelt”. Azonban míg utóbbit bármire fordíthatja a hallgató, addig a Diákhitel 2-őt kizárólag az önköltség fedezésére lehet igénybe venni.

A bizalmatlanság mellett, a kezdeti tájékozatlanságnak is betudható, hogy több mint ötszáz önköltséges hallgató is a Diákhitel 1-et vette fel évi 8 százalékos kamattal, pedig jogosultak lettek volna a jóval kedvezőbb Diákhitel 2-re is.

Bugár Csaba a keretszámok csökkentése miatt, a jövő évben nagyobb kihasználtságra számít a Diákhitel 2 tekintetében. Véleménye szerint a kormány nem teszi fizetőssé a felsőoktatást, hiszen vagy állami ösztöndíjas lesz valaki, vagy diákhitelből fedezheti a tanulmányait. Továbbá ha a kormány beváltja abbéli ígéretét, hogy az állami szférában elhelyezkedőktől átvállalnák a Diákhitel 2 visszafizetését, akkor még jobban járnának a hallgatók. Egyelőre azonban a Diákhitel 2.0 vereségre áll első verziójával szemben.

(forrás: index.hu)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]