Kérdezz, felelünk! – válaszok a Neptun kapcsán

Az ELTE Online Facebook oldalán október elseje óta minden nap hasznos információkat olvashattok a novemberben bevezetésre kerülő új tanulmányi rendszerről. Összegyűjtöttük az eddig felmerülő kérdéseket, melyekre a cikk olvasása során választ fogtok kapni.

Célunk, hogy megismertessük Veletek a Neptunt és annak előnyeit, illetve felkészítsünk Benneteket az egy hónap múlva történő átállásra.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a Neptun az ETR minden eddigi funkcióját tudni fogja, sőt; sokkal fejlettebb lesz annál. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a jól bevált módszerek nem változnak, vagyis megmarad a rangsorolásos jelentkezés, mely lényege, hogy a hallgatókat igazságosan el lehessen osztani akár 4-5 ugyanolyan szemináriumi óra között is.

Ezek mellett a 2012/2013-as tanév őszi félévében a megszokott formában folytatja működését a coospace is. A rendszer jövőjét érintő döntés 2013. január végén születik meg, melyről mindenképpen tájékoztatni fogunk Titeket.

Több kérdés érkezett a Neptun kóddal kapcsolatban is, legtöbben azt szerettétek volna megtudni, hol és mikortól lesznek elérhetőek a kódok. Fontos tudnotok, hogy a Neptun kód mindenhol egységes, így aki más intézményben Neptunt használ, annak nem kell újat keresgélnie, használhatja régi kódját az ELTE tanulmányi rendszerében. Azok pedig, akik eddig EHA kódot használtak, október második felétől a Q-térben megtalálják új Neptun kódjaikat.

Sokan érdeklődtetek arról, mi a helyzet a gyűjtőszámlákkal. Más kivetések mellett a kollégium havidíját is rendezhetitek gyűjtőszámláról, azt azonban egyelőre nem tudjuk megígérni, hogy a büfékben is erről fizethessetek. A gyűjtőszámláról történő közvetlen fizetés – ezzel is csökkentve a készpénzes  tranzakciók számát – a jövő zenéje, csak terv szintjén létezik, de remélhetőleg 1-2 éven belül szintén megvalósul.

További kérdés volt, ki lehet-e a váltani a gyűjtőszámlát saját bankszámlával. Mivel az egyetem állami intézmény, a Magyar Államkincstárnál vezetett folyószámlán minden hallgatóhoz egy alszámlaszám van hozzárendelve, vagyis nem nyithattok saját bankszámlát az egyetemi díjak rendezésére.

Természetesen továbbra is várjuk felmerülő kérdéseiteket, melyeket igyekszünk minden héten – a kérdések számától függően akár többször is – megválaszolni.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]