Megkerült félezer kollégista alvóhelye

Mégis lesz hová a kollégistáknak lehajtani a fejüket: az ELTE megkapta az engedélyt a KCSSK bútorainak beszerzésére.

Tegnap este a kormányzat engedélyezte az ELTE-nek a mozgóbútorok beszerzését a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumba.

A kormányzat felsőoktatást is érintő beszerzési stopja miatt több mint félezer ELTE hallgató számára veszélybe került a tanévkezdés. A Kőrösi Csoma Sándor Kollégium B és C épületének mozgó bútor beszerzése (ágy,asztal,szék) miatt alakult ki válságos helyzet, mert a mozgóbútorok beszerzésére kormányzati korlátozás van érvényben. Az ELTE 550 hallgató számára szeretett volna bútort beszerezni új kollégiumi épületeibe, de ehhez kormányzati szintű külön engedély kellett, amit az Egyetem már március óta többször is igényelt, azonban a mai napig nem kapta meg. Ezért fordulhatott elő, hogy bár a szükséges források rendelkezésre álltak a kollégiumi bútorok megvásárlására, mégsem történhetett meg a beszerzés, és így fennállt annak a lehetősége, hogy több mint félezer hallgató nem tud majd szeptemberben beköltözni a kollégiumba.

Az ELTE kollégistái ma reggel 10 órára területfoglalási engedélyt kértek az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a problémára, és elérjék, hogy a döntési jogkörrel rendelkező Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár mihamarabb tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ELTE KCSSK kollégistái tanévkezdésre rendben beköltözhessenek a felújított kollégiumba.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint az aláírásra már tegnap este sor került, így az ELTE megkezdheti a bútorok beszerzését.

Hartyándi Mátyás, az ELTE Kollégiumi Önkormányzatának elnöke sikeres hallgatói kezdeményezésnek értékelte, hogy a kormányzat nyitott volt a párbeszédre, köszönetet nyilvánított továbbá az Egyetem vezetése számára.

Seifert Tibor kollégiumi  főigazgató a megmozdulás után jelezte, hogy feszített tempójú munkával , hallgatói segítséggel a kollégium minden szobája beköltözésre alkalmas lesz.

“Reméljük, hogy minél hamarabb megérkezik az aláírt engedély, és a bútorok szállítása is mihamarabb megkezdődhet” – nyilatkozta Kalina Gergely, az ELTE EHÖK elnöke.

fotók: Simó Szabolcs