Már vártunk!

Hosszas várakozás után itt az ideje, hogy az öröm és elégedettség érzése töltsön el Benneteket, mivel felvételt nyertetek az ELTE-re. Gratulálunk!

Még keveset tudtok az ELTE-ről, de higgyétek el, megérte a több éves kemény munkát, a kitartó felkészülést a nyelvvizsgákra és az érettségire, valamint az ezzel járó izgalmakat. Az ELTE az ország legelismertebb és legátfogóbb felsőoktatási intézménye, melynek fiatalságotok legszebb éveit köszönhetitek majd, hiszen – tudáson és diplomán kívül – önbizalmat, tapasztalatot, új barátokat, valamint életre szóló élményeket szerezhettek. ELTE-snek lenni nemcsak jogviszony, hanem életérzés, mely kartól, szaktól függetlenül összeköt bennünket. Bárhonnan érkeztek, bármi is legyen az érdeklődési körötök, itt biztosan megtaláljátok a helyeteket, és megalapozhatjátok jövőtöket.

Reméljük, hogy sikeres egyetemistákká váltok, és büszkék lesztek arra, hogy ELTE-sek vagytok.