Csak közhelyek?

A Társadalomtudományi Kar a Toldi moziban rendezett filmfesztivált a hétvégén Ha érteni akarod a világot címmel.

A Társadalomtudományi Kar a Toldi moziban rendezett filmfesztivált a hétvégén Ha érteni akarod a világot címmel. A három napos programon számtalan filmmel találkozhattunk a világ minden tájáról, sokféle témában.  Például a magyarországi menekültek helyzetéről szólt a Két világ közt, az Allah minden napján szaladnak a lovak, pedig a hazai muszlim kisebbség integrálódásának a nehézségeit mutatta be.

A nemzetközi filmekből a Blood in the Mobile dán dokumentumfilmet pécéztem ki, hiszen ez – a címe alapján legalábbis – mindannyiunkat érinthet és a cím is igen sokat sugallt. Frank Poulsen, a rendező hamar a lényegre tért: a telefonjainkban és minden más modern kütyünkben sokféle fémet használnak fel, a kézenfekvők mellett, nemesfémeket (aranyat egész pontosan), és tantált is. Ez utóbbit például Kongóban is bányásszák, sokszor rabszolga sorban lévő gyerekek, ókori körülmények között: kalapáccsal-vésővel. Ezeket kis mennyiségben bár, de nagyon sok elektronikai termékhez használják fel, az mp3-as lejátszóktól a tv-ig, így a legtöbb nagy elektronikai konszern így vagy úgy, de függ  a beszállítóktól és azoktól a gyerekektől akik mostoha körülmények között bányásszák ezt Kongóban.

A film tökéletesen bemutatja, hogyan használjuk ki a nálunk szegényebbeket, a nyugati kultúra hogyan tartja szolgasorban Afrikát; és azt, hogy nem áll érdekében a cégeknek ezen változtatni – az árverseny, a beszállítói kapcsolatok és a profit miatt. Még akkor sincs ez másképp, ha társadalmi felelősségvállalás terén az egyik leginkább elkötelezett cégről van szó.

Nézhetjük így is a filmet: a gonosz nyugat kihasználja Afrikát, mindenkit akit éppen érdekében áll. A bökkenő szerintem az, hogy könnyedén elfeledkezünk arról, hogy mi is itt élünk. Persze rokonszenvezünk a rendezővel, aki elénk tárja a nagybetűs IGAZSÁGOT, hogy a gonosz nagy multi kihasználja szegény kicsi afrikai fiúkat, majd a repülőtérről felhívja a családját mobiltelefonon, de észre kell vennünk, hogy mi is ennek a rendszernek, kultúrának a részei vagyunk. Röhöghetünk ironikusan a vállalati felelősségvállalásért felelős kis irodistán akit a jó és igazságos rendező sarokba szorít a kérdéseivel, azonban ez csak addig tart amíg ki nem érünk a moziból. Álszent.

Persze ezek nélkül a filmek nélkül még kevésbé értenénk a világot, valahol el kell indítani a változásokat is, és ha a cégeknek nem érdeke, akkor nekünk kellene, mi viszont a kultúránk miatt (…) elkötelezettek vagyunk a cégek felé. Ördögi kör. Mégis lehet ez egy jó kezdet, még akkor is, ha mindjárt a telefonunkért nyúlunk.