Az MTA új elnöke Lovász László

A Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésén hosszas tanakodás után a keddi zárt ülésen választották meg az intézmény huszadik elnökének az ELTE matematikusát, Lovász Lászlót.

Három évig szóló elnöki tisztségét 61 százalékos szavazati többséggel nyerte el a matematikus, aki 1985-ben lett az Akadémia rendes tagja és emellett 6 éve elnökségi tag is. Számos külföldi szervezet és egyetem is tagjai között tudja: 1972-73 között a Vanderbilt Egyetem, 1984-től pedig szintén egy évig a Bonni Egyetem vendégprofesszora volt; 2 évvel később a Princeton egyetemen tanított; 1993-tól a Yale Egyetem tanára lett; majd ezután 6 évvel a Microsoft kutatói közé lépett.

Ezek mellett tagja a párizsi Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának, a londoni Európai Akadémiának,  a Svéd Királyi Akadémiának, az Amerikai Nemzeti Tudomány Akadémiának és  az Orosz Tudományos Akadémiának, utóbbinak tiszteletbeli tagja.
Az 1948-as születésű matematikus az ELTE matematika szakán 1971-ben végzett, amelyet megelőzően a híres Fazekas Gimnáziumán már matematika szakon érettségizett. Kandidátusi disszertációját a gráfok faktorairól írta. Karrierjét megkezdve a kombinatorika, a gráfelmélet és az elméleti számítógép-tudománnyal kezdett el foglalkozni, amelynek szakértővéjévé válva világhírű eredményeket ért el. A pektálgráf-sejtést ő bizonyította be, ami akkor már egy 20 éve megoldatlan elmélet volt. 1979-ben az információelmélet egyik legközismertebb problémájával, a Shannon ötszögproblémával foglalkozott, s ezt is megoldotta, az eredményként kapott számot így róla Lovász-számnak nevezték el.1975-ig az ELTE Geometria Tanszékén dolgozott tudományos főmunkatársként, majd 1975 és 1982 között a József Attila Tudományegyetem Geometria Tanszékét vezette docensként. Ezután újra az ELTE-n kezdett tanítani, 1983-ban pedig a Számítógép-tudományi Tanszék vezetője lett. Később külföldi tudományos tevékenysége után hazatérve 2006-tól 2 évig az ELTE Matematikai Intézet igazgatója volt.

Az MTA új elnöke a május 9-ei, pénteki Pázmány-napon az Egyetem Szenátusa által rendezett ünnepi közgyűlésen a Aula Magnában (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. emelet) tart előadást délelőtt 10 órától az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1635-ös alapítására emlékezve. Szeretettel vár mindenkit az ünnepség, hallgassátok meg a professzor urat!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]