Szőts István-emléknapok

Szőts István filmrendező száz éve született, Emberek a havason című alkotását hetven éve jutalmazták a velencei filmfesztivál művészeti fődíjával. A páros évforduló alkalmából az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Filmtudomány Tanszéke és az Uránia Nemzeti Filmszínház Szőts István-emléknapok szervez 2012. szeptember 28–29-én. 

A Filmtudomány Tanszék szeptember 28-án konferenciát tart a rendező munkáihoz kötődően. Négy szekcióban foglalkoznak – többek között – Szőts István filmjeinek zenei dramaturgiájával, filmművészetének képzőművészeti örökségével és a korabeli cenzúrával is. A részletes program itt, az előadások absztraktjai itt érhetők el.

A Szőts István-emlékkiállítást szeptember 28-án Vincze Teréz, a Filmtudomány Tanszék adjunktusa nyitja meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az érdeklődők a rendezvény mindkét napján láthatnak Szőts-filmeket és dokumentumfilmeket, illetve a rendezőről készült portréfilmet is megtekinthetik.

A kiállítás és a filmvetítések programja itt érhető el.