A címben említett két közösség most újra együtt ünnepel, így érdemes elmennetek, hiszen különlegességekkel készülnek.
Maga a Pecha Kucha egy nyílt fórum, ahol a fiatal művészek és tervezők megoszthatják és megvitathatják egymással és más érdeklődőkkel alkotásaikat, tájékozódhatnak szakmai világuk legfrissebb fejleményeiben. Nem véletlen a furcsa név sem, az eredeti ötlet Tokióból származik, ahonnan azóta több mint 700 városba eljutott a program, amelyen többek között építészeti, képzőművészeti, új technológiai és egyéb kreatív ötletekről diskurálnak. Na meg persze arról, hogy mindezek hogyan tehetnék jobbá mindennapjainkat. Az előadások a megszokott 20×20-as rendszerben mennek, vagyis a fő szabály, hogy minden előadó 20 képet vetíthet le, s mindegyiknél 20 másodpercet beszélhet témájáról igen pörgősen.
A mostani esemény társszervezője a Budapest New Tech Meetup, amely közösségben egyébként a technológiai világ szakemberei havonta egyszer örvendeztetik egymást hasonlóan rövid és lendülete 5 perces előadásaikkal.
Külön születésnapi meglepetés pedig, hogy előadást tart a PiPS:lab. Persze torta és pezsgő is lesz előreláthatólag.
További információk:
http://pechakucha.hu/;
http://www.meetup.com/newtech-42