palacsintaBISZTRÓ 2014 – ELTE ÁJK

❉❉❉❉❉ Az ELTE ÁJK hallgatói bemutatják ❉❉❉❉❉

palacsintaBISZTRÓ 2014 – the original since 2010
jótékonysági egyetemi palacsintasütés, süti, kávé és bisztró az ÁJK büféjében

2010 óta évről-évre sikerrel sütjük az Ik-val, Pik-el, Bibóval, Hök-el, Jösz-el azt a több ezer palacsintát, amit aztán becsületkasszákon keresztül “árusítunk”, hogy olyan szervezeteken segíthessünk határon innen és túl, akik úgy gondoljuk, hogy megérdemlik. Nos, idén sem lesz másképp, december 2-án reggel fél 8 és este 6 között. Mindig kicsit szépítjük, díszítjük, fejlesztjük, így lesz kávé, cappuccino a Chocoroom jóvoltából, sütik az instruktoroktól, ELTE ÁJK-s polók, pulcsik, ereklyék börzéje a Frank Ignác Alapítvány jóvoltából és teák a BISZTRÓ jóvoltából:)
Idén újra egy budapesti célra, a Vakok Állami Intézetének gyűjtünk egy vakvezető kutya kiképzésére. Schiff Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének munkatársa koordinálja a kutyák kiképzését, és a helyszínen 3 labradorral megmutatják, hogy mire képesek ezek a kutyák (helyszíne még szervezés alatt). Minthogy egy ilyen kutyus képzése egyrészt hosszú idő, másrészt nagyon drága, az újrainduló fővárosi jogászbál csapata február 28-án ugyancsak tart egy helyszíni aukciót a Gundel Étteremben, aminek a bevételét is teljes egészében a képzési összegre ajánlják fel.

Várunk Titeket!;) Vendégek listája folyamatosan…

❉ Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége:
http://www.mvgyosz.hu/kutyaiskola?destination=node%2F98
❉ Ments életet, adj vért! Alapítvány
https://www.facebook.com/mentseletet.adjvert?fref=ts
❉ Chocoroom
https://www.facebook.com/Chocoroom?fref=ts
❉ Budapesti Jogászbál
https://www.facebook.com/budapesti.jogaszbal?fref=ts

Facebook: https://www.facebook.com/events/895252353818837/