Mikes, Pope, Voltaire és a Jób könyve

A Gólyavári Esték sorozat következő előadója Dávidházi Péter akadémikus, az Anglisztika Tanszék egyetemi tanára, aki „Istennek mitsoda rettentö ostora” – Mikes Kelemen, Pope, Voltaire és a Jób könyve címmel tart előadást 2012. november 7-én az ELTE Gólyavárban. 

A Magyar Tudomány Ünnepe programjába illeszkedő esemény egyben meg is nyitja az ELTE Bölcsészettudományi Karának 377 éves fennállását ünneplő tudományos rendezvények és konferenciák sorát.

Dávidházi Péter irodalomtörténész elsősorban a XIX. század magyar irodalmával, a XVIII–XIX. századi angol irodalommal, valamint kritika- és tudománytörténettel foglalkozik. „Isten másodszülöttje. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza” (1989) című könyve miatt az irodalmi kultuszkutatás egyik alapítójának tartják. Korábban részletesen foglalkozott Toldy Ferenccel („Egy nemzeti tudomány születése”, 2004), 2010-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság róla elnevezett díját kapta.

A Magyar Tudomány Ünnepe összes ELTE-s programja itt található.