Konrád György a bölcsészkaron

Konrád György lesz a Trefort Irodalmi Esték sorozat következő vendége 2013. március 7-én. Beszélgetőtársa a Kari Tanácsteremben Tarján Tamás, a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék egyetemi docense.

Konrád György Debrecenben született 1933-ban, az 1944-es üldözések idején pesti rokonokhoz menekült. 1953-ban kezdett járni az ELTE magyar szakára, 1956-ban fejezte be egyetemi tanulmányait. Első regénye, A látogató az 1969-es könyvhét legnagyobb sikere lett, amely a hetvenes években A városalapítóval és A cinkossal trilógiává bővült. 1973–1974-ben Szelényi Ivánnal közösen megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című történetfilozófiai (illetve az ő műfajjelölésükkel: tudásszociológiai) esszét, melynek kéziratát a hatóság lefoglalta, és a szerzők ellen államellenes izgatás címén vizsgálatot folytatott. Ezután Konrád György a belső emigrációt választotta. 1976-tól sok időt tölt külföldön, a magyar kulturális életben nem vesz részt aktívan, a külföldi közvélemény előtt viszont ő a kortárs magyar széppróza egyik legismertebb alakja. 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1996-tól két cikluson át (első külföldiként) a Berlin–Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt. Az utóbbi évtized dokumentáris igényű önéletrajzai: Elutazás és hazatérés (2001), Fenn a hegyen, napfogyatkozáskor (2003), Kakasok bánata (2005), Inga (2008), Harangjáték (2009).

Időpont: 2013. március 7. 18:00
Helyszín: ELTE Gólyavár (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A)