Dunai Regatta 2015

Az Antall József Tudásközpont jóvoltából 2015. április 25-én ismét megrendezésre kerül a tavaly is nagy sikert aratott Dunai Regatta. A sárkányhajók küzdelmeit idén egy zenés tehetségkutató fogja színvonalas koncertekkel színesíteni.

A rendezvény lényege, hogy különböző egyetemek vállalkozó szellemű hallgatói evezőt ragadnak, és egy hajóverseny keretei között mérik össze tudásukat, kitartásukat és lelkesedésüket. A nyolcasokba profi evezősök ülnek, az amatőr, viszont annál serényebb egyetemisták pedig a sárkányhajók hajtásáért lesznek felelősek. Idén, a főváros kilenc egyeteme mellett (BCE, BME, ELTE, NKE, SE, TE, BGF, PPKE, ANNYE), három vidéki, (PTE, SZTE, SZE) illetve, a messzi tengerentúlról és az egyetemen játszódó filmekből már jól ismert, patinás egyetemek (Harvard, Princeton) két amerikai csapata is vízre száll!

Minden további részletet és információt a versenyről, valamint a tehetségkutatóról megtaláltok a Dunai Regatta honlapján vagy az esemény Facebook-oldalán.