Akropolisz a budapesti belvárosban

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának és Kollégiumának épülete is bemutatkozik a „Budapest100 – budapesti százéves házak ünnepe” keretében 2012. április 14–15-én. A nagy hagyományú, évtizedeken át a korábbi főbejárat postacíme szerint csak „A Czukor” néven ismert iskola idén száz esztendős épülete az országos programba bekapcsolódva április 14-én és 15-én, szombaton és vasárnap is kitárja kapuit az építészeti örökség és az iskolában zajló kulturális élet iránt érdeklődő nagyközönség előtt. A Budapest100 hétvégi programja keretében 10–18 óra között megtekinthető az épület évszázados múltját átfogó fotókiállítás, a diákok posztertárlata, valamint az 50. évfolyamába lépő Tiszta Szívvel című diáklap archívumából és a gimnáziumi évkönyvekből rendezett kiállítás. Naponta kétszer, 11 és 13 órakor magyar nyelvű, szombaton 15 órakor francia, vasárnap ugyanekkor angol nyelvű vezetett séta indul az épületben, melynek résztvevői az iskola tetőteraszán, a budapesti „Akropolisz” tövéből különleges nézőpontból tekinthetnek le a belvárosra. A programokon túlnyomó részt az Apáczai volt diákjai lépnek fel. A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, melynek elindítója az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ. A tavaly indult, hamar népszerűvé vált kezdeményezéshez több tucat, centenáriumát ünneplő épület csatlakozott városszerte. A nyitott házak hétvégéjén nem kizárólag a jó karban lévő épületekbe vagy a műemlékekbe látogathat el a közönség. A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, a gyakran elhanyagolt, a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakról. A Budapest100 közös gondolkodást kezdeményez a megújulásról, összetartó lakóközösségek születését ösztönzi. Részletes program: Április 14. (szombat) Programok a II. emeleti színházteremben 14:00 Bächer Iván író és Gyabronka József színművész közös produkciója 16:30 Molnár Ferenc: Ibolya Előadja a kollégium színjátszóköre. Rendező: Kocsis Bea Szereposztás: Igazgató — Sárvári Péter, Zeneszerző — Szabó Bence, Ilonka — Berdó Emma, Szolga — Helle Robertina, Rakolnoki kisasszony — Sellyei Diána, Thúz kisasszony — Takács Anikó, Roboz, Márkus és Széll kisasszonyok — Nagy Dorottya 18:00 a Pamela Anderson Band koncertje, amelynek tagjai iskolánk tanárai és volt diákjai Április 15. (vasárnap) 11:30 színházterem: legendás fizikatanárunk, Holics László archív iskolatörténeti filmjeit vetíti, kommentálja 14:00 színházterem: apáczais írók-költők fölolvasása Bornai Tibor, Czéh Zoltán, Harcos Bálint, Képes Gábor, Nyerges Gábor Ádám és Nyilas Atilla részvételével. Szerkesztő és moderátor: Szilágyi Zsófia 16:00: „Az Apáczai Gimnázium híres tanárai” — tablóséta Szabolcsi János tanár úr vezetésével, találkozó: a portánál További részletek előreláthatólag a gimnázium honlapján és az esemény Facebook-oldalán